Botoló Nonprofit Közhasznú Kft.

A Botoló Nonprofit Közhasznú Kft. elődleges feladata a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola (VLAMI) fenntartása. A fenntartói feladatok, a törvényes működtetés, a magas szintű szakmai működés biztosítása mellett kiemelt feladata a pénzügyi források biztosítása, amelyet többek között pályázatok benyújtásával valósít meg. A Botoló Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője Demarcsek György, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús Táncos, Csokonai-díjas, a Nyírség Táncegyüttes vezetője, a TÉT Regionális Tehetségsegítő Tanács elnöke, a Martin György Néptáncszövetség alelnöke, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Néptánc Egyesület elnöke, szaktanácsadó mesterpedagógus, aki elkötelezett a magyar néphagyomány magas szintű művelésében és átörökítésében. A magyar művészetoktatás rendszerének egyik központja az általa alapított Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola, amely a névadó Vásárhelyi László nyomdokain kíván járni és a tiszta forrásból merítve dolgozni. Az iskola igazgatója Demarcsek Zsuzsa, aki szintén a Népművészet Ifjú Mestere és Örökös Aranygyöngyös Táncos, valamint Bonis Bona-díjas, Apáczai-Csere János-díjas, innovatív mesterpedagógus.

Demarcsek György
Széchenyi 2020 arculati követelmények